Szerver/Üzlet
sulaki - 2021-11-12
A GLS hivatalos háztól házig szolgáltatása eddig nem volt elérhető magánszemélyek számára...

A GLS a megújult arculatával egy időben nemrég bevezette az új eCsomag szolgáltatást, melynek eredményeképpen a lakossági ügyfelek most már pár perc alatt, akár másnapra házhoz rendelhetik a futárt. A vállalat belföldön a felvételt követő munkanapon kézbesítési a csomagot, valamint további 24 európai országba is szállít!
Eddig a GLS-sel csak üzleti partnerek tudtak közvetlenül csomagot feladni. Magánszemélyek pedig a GLS CsomagPont hálózat segítségével vehették igénybe a vállalat szolgáltatásait. Az elmúlt időszakban azonban jelentősen növekedett a magánszemélyek közötti csomagküldésre vonatkozó igény és ennek hatására jött létre az új GLS eCsomag szolgáltatás.
„Régóta létező piaci igény volt a lakossági ügyfelek számára a közvetlen háztól házig szállítás és most jött el az ideje, hogy kapjon egy erre alkalmas felületet a szolgáltatás.
Mi, a GLS dolgozói mindig is fontosnak tartottuk, hogy ügyfeleinket magas színvonalon tudjuk kiszolgálni. Ahhoz, hogy a minőségi szolgáltatást továbbra is fenn tudjuk tartani az elmúlt időszakban újabb 4 depóval bővültünk, így összesen már 84 depóból álló hálózatunk segítségével még közelebb kerülhetünk Feladóinkhoz és Címzettjeinkhez. A legfőbb kihívást egy professzionális, korszerű, mégis egyszerű és ügyfélbarát platform létrehozása jelentette, mivel az eCsomag-on történő minden csomagfeladás a normál, napi működésünkbe és folyamatunkba illeszkedik, így ezeket nem kellett módosítani.” – mondta Balázs Attila, GLS kelet-európai értékesítési menedzsere.
Elmondása szerint az érdeklődés az eCsomag októberi indulásának pillanatától jóval felülmúlja a vállalat szakembereinek korábbi elképzeléseit. Ennek oka az lehet, hogy mostantól bárki, a GLS által fémjelzett megbízhatósággal, egyszerűen, online, otthona kényelméből megrendelheti a szolgáltatást.
„Mi a GLS-nél továbbra is azt csináljuk, amihez a legjobban értünk: csomagokat szállítunk egyik embertől a másikig, ügyfeleink ambícióinak, álmainak és reményeinek futárai vagyunk, hiszen tudjuk, hogy számukra egy csomag soha nem „csupán egy csomag”. A GLS hivatalos háztól házig szolgáltatása eddig nem volt elérhető magánszemélyek számára. Egyszerű. Megbízható. Kényelmes. Gyors.”– egészítette ki Balázs Attila, GLS kelet-európai értékesítési menedzsere.
A szakember szerint az új szolgáltatással céljuk volt a vállalat üzleti partnereinek operatív támogatása is, hiszen a webáruházak megrendelői számára az esetleges csomagvisszaküldések az oldal segítségével gyorsan és hatékonyan lebonyolíthatók. A regisztrált felhasználók pedig követni és ellenőrizni tudják a korábbi csomagküldéseinket a felületen.
GLS Hungary:

-
A GLS Hungary Magyarország egyik legnagyobb csomaglogisztikai szolgáltatója.
-
A csomagok a feladást követő munkanapon kézbesítésre kerülnek Magyarország és Szlovákia egész területén.
-
További szomszédos országokba 48 óra, a távolabbi régiókba 72-120 óra az átfutási idő.
-
84 depóból és egy csomagirányító központból (HUB) álló hálózatával a GLS Hungary.
-
Magyarország egész területén gyors és zökkenőmentes csomagszállítást tesz lehetővé.
-
A Budapest mellett működő központ nemzetközi csomagirányítóként is szolgál.
-
Minden logisztikai folyamat a GLS magas minőségi normáinak megfelelően, a legmodernebb technológia alkalmazásával zajlik.
-
A GLS Hungary egyben a GLS kelet-európai régiójának központja.
-
Régióhoz tartozó országok: Magyarország, Csehország, Horvátország, Románia, Szlovákia, Szlovénia
-
További információ: https://gls-group.eu/HU/hu/home