Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szerver/Üzlet
sulaki - 2020-05-04

Stratégiai együttműködést kötött a Kormány a Prohuman-nal

A mai napon a magyar Kormány stratégiai együttműködést kötött a Prohuman-nal, a magyar alapítású, naponta több mint 17 ezer embernek munkát biztosító, Magyarországon az egyik legjelentősebb, Európa 8 országában jelen lévő HR szolgáltató vállalatával. A Prohuman a stratégiai partnerség keretében két évtizedes tapasztalatával szeretne segíteni a járványhelyzet által teremtett gazdasági nehézségek kezelésében, valamint a munkavállalók felkészítésében az új kihívásokra.

 

Magyarország versenyképessége regionális, európai és globális viszonylatban is részben azon múlik, hogy a magyar emberek szakképzettsége, tudása alkalmazkodik-e a technológia fejlődése által diktált új környezethez. Mindez hatványozottan igaz lehet a termelő szektorban dolgozó kékgalléros dolgozókra, főleg most, amikor a járvány miatt lassulással és visszaeséssel néz szembe a gazdaság.

 

„A gazdaság újraindításában hatalmas szerepe lesz a szakképzett és megbízható munkaerőnek, ezért van különös jelentősége annak, hogy éppen most, ebben az időszakban írt alá stratégiai együttműködési megállapodást a magyar Kormány és a Prohuman cégcsoport.” – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az együttműködési megállapodás kapcsán. „A szakképzett munkaerő gyors és hatékony toborzása kulcskérdés a beruházások Magyarországra vonzásában. Ezért is fontos, hogy egy olyan vállalattal kötöttünk megállapodást, amely Magyarországon egyedülálló tapasztalattal és kapacitással rendelkezik. Szeretném kifejezni abbéli reményemet, hogy ez a mai megállapodás egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy a Prohuman által szerzett tapasztalatokat a kormányzati döntéshozatal bizonyos pontjainál használni tudjuk, illetőleg reméljük, hogy azok a nemzetközi célok, amelyeket a vállalat kitűzött maga elé, teljesülni tudnak, hiszen a magyar gazdaság erősödéséhez nagymértékben hozzájárulnak azok a vállalatok, amelyek nemcsak Magyarországon, de az egész térségben sikereket tudnak elérni. Azt is reméljük, hogy a vállalat szempontjából ennek a megállapodásnak az aláírása ezen célkitűzések elérését is segíti” – emelte ki a miniszter.

 

A piaci igényekhez és a digitális átalakulásokhoz igazodó szakképzés

 

„700 hazai és nemzetközi vállalat partnereként, közelről látjuk az ipari átalakulást. Értjük a vállalatok igényeit, ismerjük a hazai és regionális munkaerőpiaci helyzetet, lehetőségeket és azt is, hogy milyen lépésekre lehet szükség ahhoz, hogy felzárkózzunk az elvárásokhoz. Elhivatottak vagyunk, hogy tapasztalatunkkal, tudásunkkal és szakmai kapcsolatainkkal segítsük Magyarországot, a magyar munkavállalókat abban, hogy felvegyük a harcot a vírushelyzet okozta nehézségekkel és a most zajló technológiai ugrás nyertesei legyünk. Büszkék vagyunk rá, hogy magyar alapítású és a kezdetek óta a hazai alapítók által vezetett szolgáltató vállalatként Magyarország és a magyar kormány partnerei lehetünk egy olyan elit kör tagjaként, ahol a világ legnagyobb és legismertebb vállalatai között szerepelhetünk” – mondta el Zakor Sándor a Prohuman alapító tulajdonosa. „Szeretnénk aktív partnerei lenni a kormányzatnak abban, hogy modernizáljuk a hazai szakképzést, segítsük a magyar munkavállalókat tudásuk korszerűsítésében, és ezzel támogassuk a Magyarországon működő vállalatokat, hogy megfelelően képzett munkaerő álljon rendelkezésükre. Mindez feltétele annak, hogy továbbra is vonzó célpontjai legyünk a külföldről érkező működő tőkének és még további vállalatok nyissanak üzemet Magyarországon, nagy számban teremtve munkahelyeket, felépítve az ország gazdasági fejlődéséhez hozzájáruló értékláncot” – tette hozzá.

 

Gyakorlati tapasztalatokon alapuló szabályozási javaslatok

 

A Prohuman a szakképzési rendszer korszerűsítése mellett a szabályozási kérdések előkészítésben is szeretne segítséget nyújtani gyakorlati tapasztalatainak megosztásával. Kiemelt cél, hogy egyfajta hidat képezve, közvetítsenek a kormányzati, közigazgatási döntéshozók és piaci partnerek között a HR kérdéseket szabályozó jogi környezet alakításában, a magyar munkavállalók és a gazdasági szereplők érdekeit szem előtt tartó döntések előkészítésében. „A Prohuman több mint 17 ezer embernek ad munkát naponta, ebből a szempontból tekinthető hazánk 10 legnagyobb foglalkoztatója közül az egyiknek. Mindez képessé tesz minket olyan, a döntéseket segítő információk, tapasztalatok és statisztikák biztosítására is, amelyek reális és naprakész képet adnak az aktuális munkaerőpiaci helyzetről, elvárásokról, többek között a saját rendszereinkben képződő sok ezer különböző adat alapján is” – fejtette ki Zakor Sándor. A fentiek mellet további célja az együttműködésnek, hogy erősítsenek minden olyan törekvést, amely a Magyarországon működő vállalatokat segítheti a humán erőforrás területén kevesebb adminisztrációval és több digitális megoldást alkalmazva dolgozni.