Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Autó
Sulaki - 2018-09-24

Ezen a hétvégén kerül sor Blancpain GT versenysorozat Hosszútávú Bajnokságának idényzáró futamára Barcelonában

Az Emil Frey Lexus Racingcsapata ezen a hétvégén a Blancpain GT versenysorozat idényzáró futamára készül: a Lexus csapat célja Barcelonában a győzelem a versenysorozat idényzáró, háromórás futamán, amely egyben a Hosszútávú bajnoki cím megszerzését is jelentené.

 

Ezen a hétvégén kerül sor Blancpain GT versenysorozat Hosszútávú Bajnokságának idényzáró futamára Barcelonában (Spanyolország). A Lexus csapata már bemutatkozása évében megszerezheti a hosszútávú bajnoki címet, illetve a harmadik helyet is a Lexus RC F GT3-mal a legmagasabb kategóriájú GT3 bajnokságban. Emellett az Emil Frey Lexus Racing nagy örömmel várja Stéphane Ortelli visszatérését a versenypályára, akit ismét a 114. rajtszámú versenyautó kormánya mögött láthatunk majd. Mivel a monzai idénynyitó versenyen még az első 15-be sem sikerült bekerülnie a csapatnak, a hosszútávú bajnokság nyitánya minden volt, csak nem sikeres. Ezt követően a Lorenz Frey-Hilti vezette csapat a harmadik hely megszerzésével hatalmas előrelépést ért el az idény második versenyén, Silverstone-ban. Alig két héttel később már fantasztikus eredmény született, amikor a Lexus RC F GT3 nagyszerű győzelmet aratott a Paul Ricard versenypályán megrendezett 1000 kilométeres futamon. A Total 24 Hours of Spa versenyen átélt megrázó pillanatokat, illetve Stéphane Ortelli balesetét követően a Lexus csapata szeretné szép szerepléssel zárni ezt az idényt a Barcelona közelében fekvő, 4.655 méteres Circuit de Catalunya versenypályán, és persze szeretnének versenyben maradni a hosszútávú bajnoki címért.

 

A barcelonai pálya fekszik nekünk, ám csak két hetünk van a mindenre kiterjedő felkészülésre.” – avat be Hannes Gautschi, az Emil Frey Lexus Racing műszaki koordinátora. „Jelenleg még minimális előnnyel álunk a mezőny élén a hosszútávú bajnokságban, de természetesen az a célunk, hogy megtartsuk az első helyet, és a lehető legtöbb pontot szerezzük meg, hogy az összetett versenyben is biztosítsuk magunknak a győzelmet.”

 

Mind az összetettben, mind a hosszútávú bajnokságban rendkívül kiélezett a küzdelem. Az Emil Frey Lexus Racing jelenleg az ötödik helyen áll összetettben, de alig 2.5 pont választja el a harmadik helyezettől. A hosszútávú bajnokságban a svájci csapat áll az élen, ám mindössze 4 ponttal vezet az AKKA
ASP
Mercedes csapata előtt.


 

Immár minden a bajnoki címről szól. Készen állunk és mindent megteszünk a győzelemért. Győznünk kell ahhoz, hogy megtartsuk vezető helyünket a hosszútávú bajnokságban, sőt, akár a csapatversenyben is felállhassunk a dobogóra. Alig néhány pont választ el minket a többi, bajnoki címre esélyes csapattól. Mind a Lexus, mind pedig a csapat számára nagyszerű eredmény lenne, ha az Emil Frey Racing történetében megszereznénk az első hosszútávú bajnoki címet.” – fogalmaz Lorenz Frey-Hilti. „Az egész csapat folyamatosan az egyre jobb eredményekért dolgozik, és bár előfordult visszaesés, voltak gyengébb eredmények is, újra és újra sikerült remekül szerepelni. Barcelonával kapcsolatban bizakodásra ad okot Stéphane visszatérése a pályára, aki ismét sokat tehet majd értünk.”

 

A hoszútávú bajnokság utolsó futamára 2018. szeptember 29-30-a közt kerül sor Barcelonában (Spanyolország). Az időmérő edzést és a futamot is vasárnap, szeptember 30-án rendezik meg, reggel kilenc órás, illetve délután három órás rajttal.

 

Albert Costa Balboa, pilóta

Nagyon izgatottan várom, hogy hazai pályán versenyezhessek Barcelonában. Hatalmas bulit tervezek a családom és a barátaim számára, ahol remekül érezzük majd magunkat. Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy nagyszerűen fogunk szerepelni a futamon. A téli tesztelés pozitív eredményeket hozott, és a barcelonai pálya jellemzői jól fekszenek a Lexusnak.”

 

Christian Klien, pilóta

A barcelonai pálya remek a számunkra: már sok tesztelést végeztünk rajta, és igazán jól megismertük, így nagyon szeretnénk ismét a bajnoki címért harcolni.”

 

Marco Seefried, pilóta

Jó érzésekkel vágok neki a barcelonai pályának, mert kiderült, hogy jól boldogulunk a friss burkolatú versenypályákon, és a barcelonai is ilyen. Szóval, mindennek jól kellene mennie, mindenesetre a csapat egyre jobban szerepel. Annak is mindannyian nagyon örülünk, hogy Stéphane velünk lesz majd az idényzáró versenyen.”

 

Stéphane Ortelli, pilóta

Rendkívül boldog vagyok, hogy Barcelonában újra az Emil Frey Lexus Racing csapatával dolgozhatok. Az idényzáró futam mindig különleges esemény, és mindent megteszek majd a csapatért, illetve azért, hogy a lehető legtöbbet segítsek pilótatársaimnak a hosszútávú bajnoki cím megszerzéséért zajló küzdelemben. Szeretném mindenkinek megköszönni a jókívánságokat, tényleg nagyon jólestek.“

 

Norbert Siedler, pilóta

Úgy gondolom, van esélyünk a győzelemre Barcelonában. A téli tesztelés megmutatta, hogy fekszik nekünk ez a pálya, emellett hasonlít a Silverstone-i, illetve a Paul Ricard pályákra is, ahol nagyon sikeresen szerepeltünk.”

 

Markus Palttala, pilóta

Nürburgring után Barcelonában már jobban illik hozzánk a pálya. Friss burkolat van rajta, így sokkal jobb a tapadás, ami eddig mindig sokat segített nekünk. Arra számítok, hogy nagyon jól szerepelünk majd, mert eddig is mindig jól sikerültek a hosszútávú bajnoki futamok. Természetesen a bajnoki cím megszerzése a célunk.”

 

A BARCELONAI PROGRAM

Szombat, 2018. szeptember 29.

09:00 - 10:30     1. Szabadedzés

16:45 - 18:15     2. Szabadedzés

 

Vasárnap, 2018. szeptember 30.

09:00 - 10:00     Időmérő edzés

15:00 - 18:00     Verseny 

 

 

2018-as VERSENYEK

Blancpain GT versenysorozat Sprint Cup



2018. április 06-08.

Zolder, Belgium

2018 május 05-06.

Brands Hatch, Nagy-Britannia

2018 június 11-24.

Misano, Olaszország

2018 aug.31-szept. 02.     

Budapest, Magyarország

2018 szeptember 14-16.

Nürburgring, Németország


 
 
 
A Blancpain GT versenysorozat hosszútávú futamai

2018 április 21-22.                

Monza, Olaszország

2018 május 19-20.

Silverstone, Nagy Britannia

2018 június 01-02.

Paul Ricard, Franciaország

2018 július 26-29.

24 Hours of Spa-Francorchamps, Belgium

2018 szeptember 29-30.

Barcelona, Spanyolország