Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szerver/Üzlet
Sulaki - 2018-09-05

A II. Országos IT Megmérettetés keretében ezrek dolgozhatnak közösen weboldalak és szoftverek akadálymentesítésén  

Magyarországon minden 10. ember akadályba ütközik egy weboldal olvasása közben, világszinten százmilliókat érint a probléma. Nemcsak vak, gyengénlátó, vagy mozgássérült emberekről van szó, elég hozzá egy kéztörés is, hogy nehézséget okozzon a netezés. Az IThon.info második alkalommal rendez országos versenyt informatikusoknak, melyre tavaly több ezren jelentkeztek. A szervezők úgy gondolták, ha már ennyi szakembert elérnek, felkérik őket, hogy azt a hatalmas tudásanyagot, amivel rendelkeznek minden évben egy nemes célra is ajánlják fel. A verseny részét képező IT Összefogás során az Informatika a Látássérültekért Alapítvány által összegyűjtött több száz hiba kijavításával weboldalak és
szoftverek
akadálymentesítésén dolgozhatnak.  

 

A mindent átszövő informatika világában még ma is előfordul, hogy egy vak ember nem tud elektronikusan bankolni, kitölteni egy online kérdőívet, regisztrálni vásárláshoz a bankkártyáját, nem ismerheti meg egy videó tartalmát, vagy éppen nem tud időpontot foglalni, hogy ügyeit elintézhesse. Egy mozgássérült embernek megkönnyítené az életét, ha webshopból rendelhetne árut, de sokszor ez is akadályba ütközik. Nincsenek könnyű helyzetben az autisták, diszlexiások vagy szorongással élők sem, de akár elég egy kéz vagy lábtörés, hogy bárki hasonló helyzetben találja magát.  

 

Gyakori, hogy egy már létező megoldást nem építenek be az oldalakba, például, hogy irányítható legyen a honlap billentyűzettel, egyszerű, logikus legyen a menüelrendezés, vagy éppen feliratozottak a képek, videók. Egy akadálymentes honlapot már a kezdetektől úgy kell kialakítani, hogy mindenki jól tudja használni, függetlenül attól, hogy milyen fogyatékossága, betegsége van. Vannak azonban olyan bonyolult hibák is, melyek megoldása igazi profikat igényel.




„Már az is előrelépés, ha rávilágítunk újra a problémára és elültetjük sok ezer informatikus fejében, hogy kis odafigyeléssel élhetőbbé tehetik milliók életét. Ha már fejlesztéskor szem előtt tartanak pár szempontot, százezreket, és több munkahónapot is megtakaríthatnak, hiszen nem később kell a már meglévő weboldalt vagy szoftvert akadálymentesíteni. A tavalyi IT Megmérettetésen rengeteg kiemelkedő tudású IT szakembert sikerült elérnünk a komoly szakmai tudásra most is nagy szükség lesz, hiszen közel 300 hiba kijavítása a célunk. Ha csak a versenyzőink tíz hét alatt mindössze néhány órát töltenek azzal, hogy ilyen feladatokat oldjanak meg, már hatalmas lépést tettünk. Partnerünkkel, az ötletet adó Training360-al bízunk benne, hogy egy kis magyar közösség képes lesz tudásával valami igazán nagy, globális dolgot véghezvinni”- mondta Pulay Gellért, a versenyt szervező IThon.info alapítója.

 

A versenyzők két különböző típusba tartozó problémát fognak megoldani: egyrészt amelyek a látássérültek, vagy más akadályozott emberek mindennapjait segítő eszközökben (assistive technológiák) jelennek meg, másrészt a weboldalaknál akadálymentesítéskor megjelenő hibákat, amelyeket az core code-ban, vagy webmotorban kell javítani.

Az IT Összefogáshoz csatlakozott az Informatika a Látássérültekért Alapítvány, összegyűjtötték a hibákat és tudásukat, szakmai kapacitásukat is felajánlották a sikeres lebonyolításhoz.

 

„Hiába az akadálymentességi szabvány, sokan mintha sosem hallottak volna róla és sajnos a képzésekből jelenleg teljesen kimarad ez a téma. Mindenképpen változtatásra van szükség, és elengedhetetlen egy olyan támogató jogszabályi környezet megléte is, amely be is tartatja a mindenki számára egyenlő eséllyel használható fizikai és info-kommunikációs környezet megvalósítását. Minden olyan együttműködésre, amely fejlődést, javulást hozhat ezen a területen nyitottak vagyunk, ezért csatlakoztunk szakmai partnerként mi is” – mondta Szuhaj Mihály, Informatika a Látássérültekért Alapítvány kuratóriumi elnöke.  

A javításra váró feladatok szeptember 13-tól, az IT Megmérettetés indulásától érhetők el, és folyamatosan bővülnek. Aki az IT versenyen is részt vesz az egy fordulónyi plusz pontot szerezhet, de segíteni versenyen kívül is lehet, akár egyedül, akár csapatban. A szervezők remélik, hogy a hibalistát a segítők is bővíteni fogják. AzIT Összefogás kategóriában legtöbb helyes megoldást beküldő munkáját az NNG Kft. által támogatott „Informatika Mindenkié” különdíjjal ismerik el. A budapesti székhelyű vállalat, amely a világ legnagyobb autógyártóinak fejleszt szoftvereket, örömmel csatlakozott támogatóként egy olyan elhivatott kezdeményezéshez, ahol az információtechnológiai szaktudás gyakorlatban könnyíti meg a mindennapi életet felhasználók ezrei számára.

Aki megértette, hogy miért jobb a többség helyett mindenki számára használható akadálymentes honlapot fejlesztenie, de nem tudja hogyan kezdjen hozzá az akadálymentes kialakításhoz, annak ezt az 5+1 szempontot tartalmazó videót érdemes megnéznie: https://www.youtube.com/watch?v=-8RIO2cfMfg&t=3s

Minden további információ, és jelentkezések:

https://megmerettetes.ithon.info/

https://www.youtube.com/watch?v=0inzTXA1QqY

https://megmerettetes.ithon.info/kategoria/it-osszefogas/

https://www.youtube.com/watch?v=yHA4Rxf9aPM&t=26s