Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Barkács
sulaki - 2018-08-02

Még tartanak a nyári szabadságok, elérkezett az otthoni felújítások és barkácsolás ideje...  

egyszerú és könnyű összeszerelhetőség, teljes értékű munkaasztal amatőröknek és profiknak is, összecsukva jól szállítható
8 pont
9 pont
10 pont
összpontszám: 9 pont
túl hosszú anyagok esetén kicsi lehet a munkafelület

Szeretek barkácsolni és az otthoni kisebb-nagyobb munkálatokat én szoktam elvégezni. Ráadásul szeretem a fát, szeretem a faforgács illatát. Ezért pár éve úgy döntöttem, hogy felnőttképzés keretében elvégzem a KAESZ asztalos képesítést nyújtó szakát. Szabadidőmben, ami az újságírás és a gyereknevelés miatt eléggé leszűkül, szeretek például fával dolgozni. Mivel jelenleg egy társasházi lakásban élünk, két kislány mellett nincs lehetőség egy a lakásban lévő helységben állandó műhelyt berendezni, illetve folyamatosan gépeket szerszámokat sem lehet elől hagyni, pláne úgy, hogy az ez irányú tevékenységen is időszakos jellegű. Megemlíthető még a sokaknál általánosságban előforduló probléma, hogy pl. a konyhaasztalban a véletlenül is előforduló sérülés miatt, nem szeretnénk kárt tenni. És ez idáig nem igazán találkoztam olyan munkaasztallal, ami összecsukva aránylag kis helyen is elfér, de szétnyitva teljes értékű, stabil munkaeszköz is egyben.

A https://www.curver.hu/ oldalt nézegetve akadt meg a szemem a CURVER márkához tartozó KETER összecsukható munkaasztal kínálatán. Ezután felgyorsultak az események: felvettem a céggel a kapcsolatot és gyorsan a rendelkezésünkre bocsátottak egy tesztpéldányt.

 

Első tapasztalatok


A gondosan becsomagolt KETER munkaasztalt futár hozta. A külső műanyag csomagolóanyag lebontása után farkasszemet nézhettünk a termékkel. Összecsukott állapotban 856 x 565 x 115 mm. Egy túlságosan nagyra nőtt műanyag aktatáskára emlékeztet, mert vihetjük úgyis a fülénél fogva, mint egy táskát.

 

A puding próbája, avagy egyszerű, mint egy gyerekjáték...


Szétnyitva és összeállítva, már határozottan egy formás, stabil munkaasztalra asszociálunk. Apropó, az összeállítás tényleg gyerekjáték. Nagyon egyszerűen előkertül a 4 kihajtható láb, és ez után már csak az asztallap alatt lévő merevítő lapot kell a helyére illeszteni és bepattintani, és már stabilan áll is a munkaasztalunk. A gyerekjátékot egyébként azért is írtam, mert a két kislányom is örömmel segített az asztal lábra állításában. Melyet a galériában található fotók is alátámasztanak.

Összeállítva előkerül a két darab tartozékként hozzájáró szorító is. Ezeket egyébként többféleként is használhatjuk: alapból adja magát, hogy a pirossal megjelölt vájatba beillesszük. Így pl. egy akár 30 centis faanyagot is az asztallaphoz szoríthatunk a megmunkálás, vagy fűrészelés végett. A másik lehetőség, pedig, ha nem a gyári vájatba, hanem egyszerűen csak magához az asztallaphoz szorítjuk az anyagot. A rögzítés módját nyilván az elvégzendő munka, ill. az anyag mérete határozza meg.

Egy videó a használatról: https://www.youtube.com/watch?v=4Q061_cGeEo

A méretekről beszéltünk, így meg kell említenünk ismét magának az asztallapnak a méretét is: 856 x 565 mm. Ez véleményem szerint ideális méretűnek mondható. Nem túl nagy és nem is kicsi.

A próba alatt véstem, fúrtam, fűrészeltem, ragasztottam és felületet is kezeltem. Az elmondható, hogy minden egyes munkafolyamatnál élveztem a munkát. A munkaasztal stabilitására, méretére nem lehetett panasz. Ráadásul, amikor befejeztem a munkát egy mozdulattal, nyilván a lepakolás után egyszerűen össze lehetett csukni és el lehetett tenni, akár egy félreeső sarokba a falhoz támasztva, akár az ágy alá, vagy a fészerbe.

 

Egyebek

Egy mesterembernek a fejével gondolkodva, meg kell még említenünk a helyszíni szerelés problematikáját. Általánosságban elmondható, hogy az ügyfélnél mindennapos probléma lehet egy stabil munkaasztal hiánya. Mert valljuk be, hogy nem szívesen szerelünk a padlón/parkettán hasalva, és egy míves bútorokkal, vagy értéktárgyakkal berendezett szobában sem, nem beszélve pl. a konyhában serénykedő „asszonynép” féltett konyhai edényei között sem. Magyarán, egy sűrűn előforduló problémára nyújthat megoldást az összecsukható munkaasztal. Ami összecsukva akár egy személyautóba is simán elfér. Tehát könnyedén magunkkal is vihető.

Illetve komolyságunkat és szakértelmünket is erősíti, hogy kulturált, profi körülmények között dolgozhatunk az ügyfelünk előtt.

 

Összegzés

 

A KETER összecsukható munkaasztal, nagyon jól ki lett találva. A barátaimnak, a kollegáimnak és nekem is elnyerte a tetszését/tetszésem. Nem beszéltünk még az árról. Jelenleg 28.990 forint. Biztosan van olyan ember, akinek ez nem olcsó, de egy mesterembernek, akinek a mindennapos problémáján (a helyszíni szerelés esetén a hol is szereljek kérdéskörére megadja a választ) segít, biztosan megérhet ennyit. A tapasztalatokat, az ár/értéket és a használhatóságot figyelembe véve csak ajánlani tudom mindenkinek...

 

Forgalmazó: Global Instore Kft.
Web : https://www.curver.hu/keter-osszecsukhato-asztal-work-table-428

Ár: 28.990 Ft.

Tulajdonságok:

  • Teherbírása: 453 Kg

  • Mérete: 85 x 55 x 75,5

  • Csomagolás mérete: 85.6 x 56.5 x 11.5

  • Színe: piros/szürke/fekete

  • 2 darab 30 cm/12” Clamps szorítót tartalmaz

    A fényképek készítéséhez használt HTC U11+ telefont a HTC biztosította