Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szórakozás
sulaki - 2017-12-01

Szerkesztőségünkben most egy Koobe Novelbook Shine Edition e-book járt tesztelésen...


Szerkesztőségünkben most egy Koobe Shine
e-book
járt tesztelésen

Egy kis történelem

A Koobe márkanév 2008-ban lett ismert, melyet a Koobe Magyarország Kft. forgalmazott sajátmárkás termékként. Érdekességként megemlíthetjük, hogy ebben az évben lépett piacra az első Pocketbook elektronikus e-könyv olvasó is.

 

A technológiáról

 

Az eINK az elektronikai papír technológián alapul. Ennek a technológiának az újdonsága abban rejlik, hogy az eINK képernyő hasonlít a papírlapra. A kijelző nem aktív, csak a visszatükrözött fényt alkalmazza. Ezért, így olvasás közben kevésbé fáradhat el a szem, mint más
LCD
kijelzővel rendelkező elektronikus készülékek esetén. Az eINK kijelező esetén az energia nem a szöveg megjelenítésére használódik, mint más kijelzőkben, hanem csak akkor, amikor lapozásnál új oldalt tördel be a készülék. Ennek köszönhetően egy ilyen eINK technológiát használó termék egy töltéssel 1 hónapig is működhet, és akár 8000 oldalt el lehet olvasni. Ezek mellett egy ilyen készülék és a memóriakártya kb. 60000 könyv (memóriakártya 32Gb-ig) tárolását is lehetővé teszi.

A Koobe Shine készülék

A Shine kartondobozban érkezik, és. hogy ne kapjunk zsákbamacskát, a termék fotóját és adatlapját megtalálhatjuk a doboz elő és hátlapján. A csomagolását tekintve nem lehet kifogásunk, mert minden lényeges információt elárul.      Ezt kibontva megtaláljuk a készüléket, az
USB
töltő/szinkron kábelt, a rövid magyar leírást, és a garanciajegyet.

 

Kézben fogva a Koobe Shine egy jól összerakott minőségi termék benyomását kelti, annak ellenére, hogy a készülékház műanyag. Az új Koobe Novelbook Shine Edition25 %-kal kisebb és könnyebb, mint korábbi KOOBE e-könyv olvasók. Ez azt eredményezi, hogy még kézre állóbb lett, így akár egy női kézben sem nagy és egy férfi kezében sem kicsi.

 

A fekete készülékház egy 6
colos
(800X600) Ink Pearl E-ink kijelzőt ölel körbe. Itt meg is állhatunk, mert sokan fanyalognak, hogy csak 800X600 a felbontás, de egy 6 colos eszköznél, amely könyvolvasásra lett kihegyezve ezt nem mondanám problémának. Mert ekkora méretnél szöveges oldalak betördelésénél ennek nincs igazán látható jele. A képernyő 16 szürkeárnyalatot támogat, ami bonyolultabb szöveg és kép megjelenítést is lehetővé tesz

 

Összegezve az e-ink technológiához, a lényegét összefoglalva, ennek a képernyőnek a feladata, hogy minimális energiafogyasztás mellett maximális vizuális hasonlóságot nyújtson a papírkönyvekhez.

 

A kijelző középen foglal helyet, amely alatt találhatjuk a kezelő gombokat:Home gomb, bal és jobb oldalra lapozás, és a beállítások gombját. Az alj részen található a Micro-USB, a
microSD
kártyahely és a POWER gomb. A leírtakon kívül már semmi egyebet ne keressünk, mert nincs több kezelőfelület, s beépített hangszórót sem találunk.

Működés

 
A bekapcsolást követően kb. 35 másodperc alatt áll fel a rendszer. A főoldal jó kialakítású. Legfelül, a legutoljára megnyitott könyveket érhetjük el. Ez alatt található ikonok: Jelenlegi, Könyvek, Képek, File Kezelő, Szótár, Jegyzettömb és Beállítások.

A beállításokkal kezdtünk. Itt találhatóak az alábbi ikonok: Betűtípus, Dátum és idő, Alvó mód idejének a beállítása, Képernyő kímélő, Beállítások, Nyelvi beállítások, Az e-könyv olvasóról. Ez az E-könyv is nagyon jól testre szabható, mert szinte mindent az egyéni ízlésnek megfelelően be tudjuk magunknak állítani.

 
Könyvolvasás
 
Alapból 8
GB
memória áll rendelkezésünkre.  Ez elegendően nagy, arra, hogy meglehetősen sok könyvet vihessünk magunkkal. Akár 2.000 könyv is elférhet ekkora helyen, persze ez formátumfüggő. A tesztkészülékhez alapból 300 magyar könyv áll rendelkezésünkre. A részletes lista megtekinthető: http://www.koobe.hu/download/ingyenes-konyvek

A készülék 15 szövegformátumot támogat: PDF, FB2, EPUB, RTF, MOBI, TXT, HTM, CHM, PDB, DJVU, DJV, DOC, ZIP, RAR. Adobe
DRM
is, és még 4 képformátumot: JPG, BMP, GIF, PNG, Akár az alapbeállításokkal is élvezhető a betűméret, de a jobb oldali menü gomb segítségével a rosszabbul látók is rá tudnak nagyítani. Az egyes könyvekhez hozzárendelt betűméretet a készülék megjegyzi. Ebben a készülékben nincs beépített G-sensor, de a menüben van lehetőség az oldalak elfordítására. Ebben az esetben volt problémánk a tördeléssel kapcsolatban.
 
Extra funkció
 
A Shine támogatja a
PDF
formátumban történő olvasást, hiszen a PDF reflow technológiának köszönhetően a szöveget a képernyőhöz igazítja, bármilyen betűméretben olvassuk is. Emellett még rengeteg lehetőségünk van a dokumentumok személyes igényeinek formázására.
 
Zenehallgatás

Sajnos ez a funkció ebben a kategóriára jellemzően ebben a készülékben sincs benne. 
 
Fotók
 
Képnézegetési opcióval is élhetünk. Ezt az alkalmazások menüpontban találhatjuk meg. Természetesen csak fekete fehérben. Ennek ellenére a képek minősége jónak mondható, mert a 16 szürkeárnyalat szép kontrasztos megjelenítést tesz lehetővé.

Egyebek
 
A Koobe Novelbook Shine Edition készüléket Rockchip RK2818 ARM9 600
MHz
és 128
MB
RAM
működteti, amelynél vannak gyorsabbak és drágábbak, de az akkor már jelentősen megnövelné az alapárat is. Maradva a beépített CPU-nál könyvolvasáshoz elegendő.

Nincs beépített
Wi-Fi
adapter sem, ezért könyveket feltölteni csak USB kábellel csatlakozva a megszokott módon tudunk, illetve a fakultatív módon a micoSD kártyára is tölthetünk kártyaolvasón keresztül

Van még lehetőségünk jegyzetek készítésére is, az alkalmazást elindítva egy virtuális billentyűzeten tudunk pötyögni.


Záró gondolatok
   
A Koobe Novelbook Shine Edition elektronikus könyvolvasó egy kiforrott készüléknek mondható. A méret tökéletes: nem túl kicsi, és nem is túl nagy. Remekül hordozható, és még egy női táskában is elfér. Javaslom, hogy aki megvásárolja, az szerezzen be hozzá még egy bőrtokot, mert akkor hosszú távon kellemes társ lehet.

Meg kell még említenünk, hogy extra tudását tekintve nem a top termék, mert hiányzik belőle a Wi-FI, nincs zenelejátszás funkció és nincs érintő kijelző, de a kellemes méret, a bekapcsolható háttérvilágítás, a 8 GB beépített + 32 GB bővíthetőség, és a rengeteg kompatibilis formátum egy jó ár/értékű középkategóriás terméket vizionál. Ráadásul az 1.600
mAh
Li-Ion
akku is az átlagosnál kissé nagyobb kapacítású.

Végezetül: bátran ajánlom figyelmébe, mindenkinek, aki egy olyan E-Book vásárlásán gondolkodik, amely a könyvolvasásra van kihegyezve, vagy egyszerűen csak egy olyan karácsonyi ajándékot keres, aminek biztosan örülni fognak.


Forgalmazó: IT Market Kft.
Website: www.koobe.hu
Ára: 25.990,- forint 

Termék tulajdonságok:

 

Termék név

 

Koobe Novelbook SHINE EDITION

 

Kijelző:

6" eInk , 800*600 felbontás,
LED
háttérvilágítás

Árnyalat megjelenítés:

16 szürkeárnyalat

CPU:

Rockchip RK2818 ARM9 600 MHz és 128 MB RAM

Memória:

8 GB belső memória

Bővíthetőség:

32
GB
-ig -ig bővíthető MicroSD

I / O:

USB2.0, MicroSD Card,32GB max

Támogatott karaktertábla:

ANSI/ASCII, UTF-8,UTF16-BE, UTF16-LE, GB2312, EUC-KR, SHIFT-JIS, Windows-1250/1251 és teljes körű magyar
karakter
táblázat

Támogatott formátumok:

PDF, FB2, EPUB, RTF, MOBI, TXT, HTM, CHM, PDB, DJVU, DJV, DOC, ZIP, RAR. Adobe DRM is

Kép formátumok:

JPG, BMP, GIF, PNG,

Akkumulátor:

Li-Ion 1600 mAh

Méret:

115 x 160 x 8 mm

Súly:

190 gramm (akkumulátorral)

Átlagos lapozás egy feltöltéssel:

több ezer oldal
file
formátumtól függően