Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Autó
sulaki - 2017-10-20

A Nissan nyerte a Zöld-díjat

A Nissan elnyerte az Ozone Televízió, Magyarország egyetlen zöld tematikus tévécsatornájának Zöld-díját, melyet idén már a nyolcadik alkalommal adtak át.

 

Az xStorage technológiával győzött a Nagyvállalatok kategóriájában a Nissan Sales CEE Kft. a szakmai zsűri értékelése alapján.

 

A Nissan és az Eaton közös együttműködésének köszönhetően 2016-ban forgalmazni kezdtek egy olyan egyedi energiatárolási rendszert, mely lehetővé teszi, hogy az emberek újrahasznosítsák Nissan LEAF-jük akkumulátorát. Ezt a rendszert hívják xStorage HOME-nak, napenergiával, az elektromos hálózatról vagy akár egy Nissan LEAF akkumulátoráról is tölthető, ami kedvezőbb energiaköltségek mellett fenntarthatóbb energiahasználatra is ösztönöz.

 

A technológia segítségével a fogyasztók jobban kézben tarthatják, hogy otthonukban hogyan és mikor fogyasztanak áramot. Tulajdonképpen a technológia segítségével az LEAF akkumulátorok második életciklusuk során segítenek kiegyenlíteni az emberek napi áramfogyasztását, a kisebb hálózati terhelésű, alacsonyabb díjszabású időszakokban töltődik fel, majd a tárolt energiát a csúcsterheléses, drágább napszakokban adja le.

 

A napelemekkel felszerelt háztartások pedig akár teljes egészében az xStorage HOME egységben tárolt tiszta energiára alapozhatják áramfogyasztásukat. A rendszer használatával emellett akár némi többletjövedelemre is szert tehetnek, ha a tárolt energiát csúcsterhelés idején, magasabb tarifák mellett táplálják vissza a hálózatba.

 

A Nissan az Ajax futballklubbal kötött partnerségi megállapodásának keretein belül pedig az xStorage BUILDING technológia a csapatnak otthont adó Amsterdam Arena stadionban is helyet kap. Az Európában jelenleg a legnagyobb kapacitású ipari energiatárolási rendszerként ismert xStorage BUILDING összesen 280 darab Nissan LEAF akkumulátorcsomagból áll, és ezek gondoskodnak az Amsterdam Arena áramellátásáról.