Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Érdekességek
react - 2017-07-24

 A 2013-ban útjára indított versenysorozat egy nemzetközi rendezvény, aminek célja az alkotók és dizájnerek új generációjának felfedezése és megismertetése.

A 2013 óta minden évben fiatal tehetségek ezrei pályáznak azért, hogy bekerüljenek a megmérettetés utolsó fordulójába. A tizenkét legjobb pályázót és műveiket a Lexus a 2018-as Milánói Dizájn Héten (a világ legnagyobb dizájn-seregszemléje, ahol számos márka és tervező képviselteti magát olyan kategóriákban, mint a bútorok, a divat vagy a textilek).

mutatja be a világ dizájner-közösségének. Ezt követően a négy legjobbnak ítélt mű – világhírű dizájnerek mentorálásával – meg is valósulhat, és az alkotók 3 millió japán jen (mintegy 7 millió Forint) támogatást kapnak a prototípus megépítéséhez.

A mentorálás lehetőség és a világméretű nyilvánosság mellett az is vonzó a fiatal dizájnerek számára, hogy minden évben egy inspiráló és kreatív témát kapnak, ami szinte végtelen lehetőségeket tár fel.

A 2018-as Lexus Design Award témája a “CO-“, ami a latinban annyit tesz: “-val/-vel” vagy tágabb értelemben “összhangban egymással”. A Lexus hisz abban, hogy a remek dizájn biztosíthatja a természet és a társadalom harmonikus együttélését, s ebben az értelemben a “CO-“ egy olyan megközelítést jelez, ami lehetővé teszi a Lexus számára, hogy a környezet megóvása mellett is feltárja teljes potenciálját, új lehetőségeket teremtve az együttműködésen, a koordináción és az egymással való kapcsolatokon keresztül. A fiatal dizájnerek most lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák, hogyan értelmezik a “CO-“ üzenetét, és hogyan teremthetnek ezáltal egy jobb világot, ahogyan a Lexus is teszi minden versenytársánál szélesebb környezetbarát hibrid modellportfóliója, és a jövő abszolút zöld megoldása, a melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás technológia területén végzett fejlesztései révén.

A pályaműveket világhírű alkotók bírálják el, akik aktív szereplői a dizájn különféle területeinek. A mentorálás ismert tervezők feladata lesz, akik megosztják tudásukat a pályázókkal, és gyakorlati támogatást is nyújtanak nekik a prototípusok elkészítésében, hogy az innovatív ötletekben rejlő összes lehetőséget kiaknázhassák.

A 2018-as Lexus Design Award zsűritagjainak és mentorainak névsorát augusztusban hozza nyilvánosságra a Lexus. Ahogy eddig, a Lexus most is a legnevesebb szakemberekkel működik majd együtt, akik a kreatív világ elismert szereplői, és akik teljes egészében osztják a márka azon nézetét, hogy a jól eltalált dizájn képes jobbá tenni a világot.

A Milánói Dizájn Héten minden döntős munkája látható lesz a Lexus különleges standján. A bírák ezt követően értékelik a négy prototípust, hogy kiválasszák, ki kapja a 2018-as év Nagydíját. Fontos megjegyezni a korábbi győztesekről, hogy pályájuk továbbra is sikeres, és azon dolgoznak, hogy eredeti ötletüket piacképes termékké fejlesszék.

2018-as Lexus Design Award versenyzői július 24. és október 8. között adhatják be pályaműveiket, a tizenkét döntős nevét pedig 2018 elején jelenti be a Lexus.

 

„A Lexus Design Award immáron fél évtizede ad hű képet arról, hogy mi foglalkoztatja leginkább a fiatal tervezők fantáziáját, és hogy szerintük mi jelenti napjaink dizájnjában a legfontosabb kihívásokat és a legérdekesebb lehetőségeket. A tavalyi megmérettetésre, amelynek a YET, azaz az ’Ugyanakkor’ volt a témaköre, 63 országból összesen 1152 nevezés érkezett. Az elképesztően szoros mezőnyből végül kiválasztott mind a négy prototípus-győztes bonyolult és fontos problémákra kereste a választ, olyan témakörökben, mint a menekültek és a hajlék nélkül élők sorsa, az épületek környezettudatosságának vonzó és költői módon történő megvalósítása, a hagyományos kézművesség és a legmodernebb technológiák fúziója, vagy éppen a gyermekek ösztönzése arra, hogy hangszereket készítsenek, és játsszanak is azokon.” – avat be Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

 

„Bízunk benne, hogy az idei versenyben magyar dizájnerek is megméretik majd magukat, hiszen talán még a kimagasló anyagi díjazásnál is nagyobb lehetőség az, hogy a döntősök nevét és pályaművét megismerik a nemzetközi dizájnvilág vezető szereplői, ez a nem mindennapi vizibilitás pedig hatalmas ugródeszkaként szolgálhat számukra. Biztosak vagyunk abban, hogy ahogyan tavaly, a beérkező pályaművek idén is különleges képzelőerőről, sokoldalúságról és kitartásról árulkodnak majd.” – teszi hozzá Varga Zsombor.

 

Az érdeklődök a részletekről az alábbi linkre kattintva tudhatnak meg többet és küldhetik el jelentkezésüket:

https://www.lexus-int.com/lexus-design-award?p=2018