Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szórakozás
sulaki - 2017-06-23

II. JAZZFŐVÁROS fesztivál híreivel jelentkezünk Kecskemétről

 


A klasszikus jazz minden ága, ragtime, New Orleans-i jazz, dixieland és swing is szól majd augusztus 3-6. között Kecskeméten, a Domb Beachen. A 2. JAZZFŐVÁROS fesztiválon naponta 15 órányi zene várja majd a jazzrajongókat. Európa legnagyobb szabadtéri jazzfesztiválján színpadra lépnek a hazai jazzélet kiváló művészei.

A JAZZFŐVÁROS házigazdái, az eMeRTon díjas Bohém Ragtime Jazz Band tagjai, akik természetesen többször, több formációban is fellépnek majd a kecskeméti jazzünnepen. Többek között a népszerű énekesnővel, Szekeres Adriennel is koncertet adnak. Adrien énekelt már funkyt, rockot, countryt, majd jött a komolyzene, az operák világa. A jazz mindig is közel állt hozzá, ezért most ebből a zenei kalandozásból kaphatunk ízelítőt.

A fesztiválon idén is színpadra lép a Bolyki Brothers, akik tavaly óriási sikert arattak. Humorral teli koncertjükön ezúttal is igazi zenei csemegéket hallhat a közönség a tőlük megszokott a cappella verzióban.

A tavalyi siker után idén sem maradhat ki az egyetlen magyar Kossuth-díjas jazzegyüttes, a Hot Jazz Band, akik nem fognak csalódást okozni azon rajongóiknak sem, akik elsősorban a régi magyar slágerek korhű előadásai miatt szeretik őket.

Koncertet ad a boogie-woogie magyarországi nagykövete, egy virtuóz zongorista, Dániel Balázs, vagyis Mr. Firehand. A fiatal művész egyedi előadásmódjával, kreatív ötleteivel és virtuóz előadásmódjával új színt visz a boogie-woogie világába.

Szalóky Béla is színpadra lép a jazzünnepen. A kiváló muzsikus játszik trombitán, harsonán, szárnykürtön, kornetten, ventilharsonán, euphoniumon és egyéb rézfúvós hangszereken. A magyar jazz élvonalának szinte minden tagjával dolgozott már. Sokoldalúságából most a kecskeméti fesztivál résztvevői is képet kaphatnak.

Energikus és pozitív blues zenével készül a JAZZFŐVÁROS fesztiválra a “Grunting Pigs”, vagyis Pribojszki Mátyás, az egyik legismertebb hazai szájharmonikás, énekes, valamint Szász Ferenc gitáros. A duó sajátos stílusban idézi majd meg a blues történetének nagyjait.

A hazai jazzélet kiválóságai közül színpadra lép még a Debrecen Dixieland Jazz Band, Dennert Árpád, a Kecskemét Jazz Orchestra, Korb Attila, a Penge Benge Jazz Band, a Ratty Jazz Band, valamint a rockabilly magyar királyai, a Tom White & the Mad Circus.

A táncos cipőjét senki se felejtse otthon, mert a JAZZFŐVÁROSBAN biztosan szükség lesz rá! Sőt, aki még nem a táncparkett ördöge, az jelentkezhet a swing tánckurzusra, ahol ellesheti az alaplépéseket.

A rengeteg program mellett pedig – nem mellesleg - naponta 15 órányi jazz vár azokra, akik nem szeretnének lemaradni Európa legnagyobb szabadtéri jazzfesztiváljáról.


Bővebb infó a fesztiválról itt található.


Várunk mindenkit szeretettel és sok jazzel!