Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szerver/Üzlet
Sulaki - 2016-10-21

Egyre nagyobb hangsúly helyeződik az adatok biztonságos tárolására,

A VARINEX Zrt. 2016. október 5-6-án tartotta
3D
TECH DAYS rendezvényét, melyen csaknem háromszázan vettek részt. Az előadásokon a tervezéstől a mérnöki szimuláción át a 3D nyomtatott prototípus elkészítéséig, gyártásáig mutatták be, hogyan adhatunk választ az Ipar 4.0 kihívásaira.

 

A VARINEX 3D TECH DAYS tulajdonképpen három rendezvény összevonásával jött létre, mivel nagy volt az átfedés az előző években megrendezett Műanyagipari Szimpózium, SimDay és 3D Nyomtatás Fórum konferenciák érdeklődői között.

 

 

Voloncs György, a VARINEX Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a társaság elmúlt 25 éve nagyszerű volt, de küzdelmes is egyben. 25 évvel ezelőtt a 3. ipari forradalom legszebb korszakába csöppent bele a cég, az informatika akkor kezdett a mindennapok részévé válni. A 4. ipari forradalom azonban várhatóan még ütősebb lesz, és gyorsabban megy majd végbe. Falk György, a vállalat stratégiai igazgatója, az Ipar 4.0 kihívásaihoz kapcsolódva elmondta, hogy az új ipari forradalmat a tudásalapú automatizálás fogja jellemezni. Mindazonáltal nem kell attól félni, hogy elveszítjük munkánkat, hanem másfajta képességeket kell megtanulnunk, elsajátítanunk. Felgyorsul a gyártás folyamata, nagyobb gyártási rugalmasságra lesz szükség, gyorsan kell piacra dobni a termékeket a legjobb minőség megtartása mellett.

 

 

Egyre nagyobb hangsúly helyeződik az adatok biztonságos tárolására, megosztására és egyre nagyobb szerepet kapnak a felhő alapú megoldások. Adatainkat félig lokálisan, félig pedig a felhőben fogjuk tárolni, folyamatos szinkronizációt fenntartva adatink között. Erre ad biztonságos megoldást például az Autodesk Cloud felhő alapú szolgáltatása.

 

A design és a formatervezés szerepe ma már megkérdőjelezhetetlen, a világ túllépett a funkcionális tervezésen. A
2D
-s terveket a formatervezők továbbfejlesztik, “átdizájnolják”, de a skiccek készítésére is van modernebb alternatíva. Az Autodesk SketchBook például sokkal hatékonyabb a kézi rajzolásnál. Az Autodesk Inventor szoftverben már végezhetünk formatervezést, de professzionális formatervezésre leginkább az Alias ajánlott! Szinte minden területre külön alkalmazás áll rendelkezésünkre a koncepciótervektől a modell megépítéséig.

 

3D nyomtatás nagymértékben meg fogja változtatni a kutatás-fejlesztést. Jelenleg a prototípusgyártás a legjellemzőbb felhasználási terület, de óriási, kiaknázatlan lehetőségek vannak még a direkt gyártás, CNC megmunkálás és fröccsöntés területén is. A kommunikációs, ún. bemutatómodellek iránt is egyre nagyobb a kereslet, mert a tervezők, mérnökök, marketingesek mind valósághű prototípusokat kívánnak kézbe venni. A Stratasys cég olyan 3D nyomtatót dobott piacra, amelyikkel megfelelhetünk ezeknek a kihívásoknak, és minden képzeletet felülmúló, valósághű modelleket nyomtathatunk ki. Érdemes megnézni a Stratasys J750 nyomtatóval készített bemutatómodelleket.

 

 

Mérnöki szimulációs alkalmazásokat használva képet kaphatunk a termék viselkedéséről még annak gyártása előtt. Különböző áramlástani, képlékenyalakítási, hegesztés szimulációs, szilárdsági, dinamikai, hőtani vagy akár akusztikai szoftvermegoldások segítik a tervezőmérnököket az optimalizálás során. A konferencia második napján számos kísérleti eredményen keresztül ismerhette meg a közönség a szimulációs vizsgálatok jelentőségét.