Mobil
Sulaki - 2008-10-27
Új kereskedelmi igazgató tölti be a Nav N Go vezetÅ?i posztját



A mai naptól Molnár Imre tölti be a kereskedelmi igazgatói (Commercial Director) posztot a 3D
-s navigációs szoftvereket fejlesztő Nav N Go Kft-nél. A 38 éves szakember korábban a HP Magyarország vezérigazgató-helyettese volt.
Molnár Imre 2001-ben a Graphisoft Rt-től igazolt át a Hewlett-Packard Magyarország Kft-hez, ahol 2003 augusztusától töltötte be a személyi számítógépek üzletág (PSG) igazgatói posztját. Az általa vezérigazgató-helyettesként vezetett üzletág az elmúlt évek rendkívül kiélezett piaci versenyében és a kedvezőtlen piaci körülmények ellenére is növelte a nyereségességét és árbevételét.
„Kifejezetten örültem a megkeresésnek, hiszen ez egy olyan feladat, ahol leginkább tudom hasznosítani szakmai tapasztalataimat. Éveket töltöttem informatikai termékek, megoldások fejlesztésével és külpiaci értékesítésével, emellett az utóbbi években a HP-nál szerzett felsővezetői tapasztalataimra is támaszkodhatom. A feladatban éppen ezért a nemzetközi piac és a kereskedelmi csapat fejlesztése a hatékonyabb müködésért, valamint az új piaci lehetőségek feltérképezése a legvonzóbbak számomra” – mondta Molnár Imre, akinek kiemelt feladata a VP Sales, illetve az
Account
Managerek munkájának fejlesztése lesz a Nav N Go Kft-nél.
„A Nav N Go a szoftverfejlesztői piacon egy olyan szakaszba lépett, amikor a meglévő nemzetközi kapcsolatok ápolása, fejlesztése stratégiailag kulcsfontosságú. Mind a jövőbeni potenciális üzleti lehetőségeink, mind a cég hosszú távú tervei szempontjából meghatározó az a pozíció, amelynek betöltésére Molnár Imrét felkértük” – kommentálta a bejelentést Fazakas András, a Nav N Go Kft. operatív igazgatója.