Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Érdekességek
MaxRay - 2005-06-11

Svájci tudósok - az IBM együttmûködésével - a létezÅ? legösszetettebb szervünket, az agyat szeretnék modellezni, méghozzá egészen a molekuláris szintig.


Ez lesz az első alkalom, hogy a tudósoknak lehetőségük nyílik megfigyelni az agy mûködésének minden aspektusát, valamint a kutatók reményei szerint, lehetőség lesz megérteni az agy különböző részeinek "meghibásodását", melyek autizmust, skizofréniát vagy depressziót okoznak. Eddig az ilyen kísérletek teljesen lehetetlenek voltak, mert hiányzott a megfelelő számítógépes teljesítmény, és a kutatóknak az agy mûködéséről szerzett ismeretei sem voltak kielégítők.
Először csak idegsejtoszlopokat, sejtcsoportokat foknak modellezni, melyek megközelítőleg tízezer idegsejtet tartalmaznak, majd egy megfelelő szuperszámítógépen az egész agyat. A munka hihetetlenül komplikált, ugyanis egyetlen idegsejt is hihetetlenül összetett, és ráadásul nagyon sok változatban fordul elő. Ha elkészülnek az idegi oszlop modellezésével, amit 2-3 évre becsülnek, egy csapat elkezd majd dolgozni az egész agy modellezésén, egy másik pedig a molekuláris szint modellezésével fog foglalkozni. Az előzetes becslések szerint az egész munka eltarthat akár 10-15 évig is.
A legérdekesebb kérdés azonban az, hogy egy ilyen mesterséges agy vajon intelligens lesz-e vagy tudatos, esetleg mindkettő?