Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Mobil
mezey - 2005-06-01

A T-Mobile 2003-ban Magyarországon saját hálózatán elÅ?ször mutatta be a videotelefonálást, mely mostantól már lényegében bárki által kipróbálható.

A T-Mobile 2003-ban Magyarországon saját hálózatán először mutatta be a videotelefonálást. A társaság a hazai mobilcégek közül június 1-től szintén elsőként, a rendszerszállító Ericssonnal kiépített összefüggő budapesti multimédiás hálózatán zártkörû teszt keretében ügyfelek számára is elérhetővé teszi
3G
szolgáltatásait.

A T-Mobile a kereskedelmi 3G bevezetésére készülve a Budapest belvárosi területein elérhető harmadik generációs hálózatán ügyfelek bevonásával folytatja a februárban megkezdett próbaüzemet. A most induló ügyfélteszt célja, hogy a díjmentes videotelefon és szélessávú mobilinternet (384 Kbps) hétköznapi használata során szerzett tapasztalatokat felhasználva vezethesse be kereskedelmi 3G szolgáltatását. A tesztben használt Nokia 6680-as videotelefonokon ez idő alatt mutatkozik be a T-Mobile Magyarországon egyedülálló, újszerû élményt jelentő Hír Expressz tesztszolgáltatása is. Ennek lényege, hogy a megfelelő készülékre telepített program segítségével automatikusan frissülő képes hírújságként aktuális információkkal szolgál. A Hír Expressz használói a kijelzőn állandóan elérhető alkalmazást ½fellapozva½ több témakörben értesülhetnek a legfrissebb újdonságokról, érdekességekről.

Az Ericsson eszközeire épülő összefüggő T-Mobile 3G hálózat az elkövetkező hónapokban a tervezett ütemben tovább bővülve év végére a főváros jelentős részén használható lesz. A próbaüzem időszakában a 3G szolgáltatások a legújabb kétkamerás videotelefonnal és különleges
USIM
kártyákkal érhetők el. A T-Mobile 3G tesztjében a vállalati ügyfelek, kiemelt partnerek és távközlési szakemberek mellett az újdonság iránt érdeklődők is résztvehetnek. A T-Mobile 3G portálján (www.3g.hu) június 1. és június 15. között bárki jelentkezhet és sorsolás szerencsés nyerteseként többen részesei lehetnek az ország első, Budapesten zajló 3G ügyféltesztjének.