Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szerver/Üzlet
Sulaki - 2016-10-10

Az eseményt dr. Antal Csaba, Ericsson Magyarország Kft. technológiai és innovációs igazgatója nyitotta meg

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 26. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az M5 csatorna közreműködésével,2016. október 6-án, az Ericsson K+F Központjában.

 

Az eseményt dr. Antal Csaba, Ericsson Magyarország Kft. technológiai és innovációs igazgatója nyitotta meg, aki kiemelte, hogy a középiskolás fiatalokat ösztönözni kell arra, hogy merjenek belevágni a felfedezésekbe és valósítsák meg az ötleteiket, mert most vannak a legfogékonyabb korban. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a nemrég megrendezésre került Kutatók Éjszakáján is rendkívül népszerűek voltak a MISZ által delegált fiatalok.

 

Dr. Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke és a MISZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte a vendégeket és bejelentette a 26 Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny meghirdetését, ill. feltételeit. Elmondta, hogy főként olyan kreatív fiatalokat keresnek, akik felismertek valamilyen műszaki, természettudományos problémát, és van saját ötletük a megoldásra is. Beszélt a nemzetközi versenyek fontosságáról és a MISZ által, ezen rendezvényekre delegált fiatalok sikereiről.(A részletes felhívás a www.innovacio.hu portálunkon olvasható.)

 

Dr. Palkovics László, államtitkár, a Verseny fővédnöke az EMMI nevében köszöntötte a meghívottakat.Először, mint államtitkár, beszélt a felsőoktatás és a magyarországi kutatás-fejlesztés helyzetéről. Kiemelte, mennyire fontosnak tartja, hogy növekedjen a természettudományok iránt érdeklődő fiatalok száma, amelyet a jövőbeli életpálya pozitívvá tételével érhetünk el. Ezután, mint egykori kutató szólt a közönséghez, és a Gartner-görbe segítségével felvázolta egy ötlet útját a termékké válásig. Ahogy ő fogalmazott: „Az innováció hosszú és rögös folyamat, nem minden szakasza lelkesítő, de ez viszi előre világunkat.”

 

Az esemény második felében Ivánka Gábor, zsűritag bemutatta a következő három, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen korábban díjazott fiatalt, akik 5-5 percben beszéltek sikereikről, és bemutatták munkájukat:

-       Bálint Karola (ShopMap, avagy tablet a bevásárlókocsin)

-       Rácz Gréta (Akvapóniával az egészségért)

-       Imets Tamás (Egy eszköz az elmének).

 

Zárszavában Prof. Dr. Szabó Gábor elmondta, hogy a fiatalok prezentációi bizonyítják, milyen nagy szükség van erre a tudományos és innovációs versenyre. Kiemelte, hogy november 28-ig csak a kreatív ötleteket kell benyújtani, a 2. fordulóban azonban már működőképes eszközöket, befejezett projekteket kell prezentálni.

A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott főtámogatással valósul meg.